Felemás égi áldás

Ma Zhen

Felemás égi áldás

 

  Yunnan Myanmarral határos déli vidékének hegyei közt sokszor mesélik el Pa Ai Leng történetét. Pa Ai leng a Kína által hivatalosan is elismert 56 etnikai kisebbségének egyike, a Bulang törzs embereinek elöljárója sokáig vívódott, hogyan biztosíthatná törzsének jólétét és fennmaradását. A legenda szerint eleinte arra gondolt, hogy lovakat és teheneket hagy rájuk, de aztán arra jutott, hogy az élőállatok könnyedén elpusztulhatnak egy járványban. Később arra gondolt, hogy az arany és az ezüst őrzi leginkább az értékét, de félt, hogy a Bulangok eltékozolják a kincset.  „Így hát végül én  Pa Ai Leng úgy döntöttem, hogy teafákat hagyok rátok, ami a gazdagság kiapadhatatlan forrása lesz nektek és gyermekeiteknek."

 

 A Pa Ai Leng legenda forrását nehéz fellelni, de valamiféle igazságmagja mégis van. A 2000-es évek eleje óta a régió nagylevelű teafái, és terméke, a Pu’er tea az ország egyik legkeresettebb és legértékesebb árucikkévé vált.  Egy kiló idős fáról (általában a 100 évnél idősebb teafát tekintjük gu shu, üreg, vagy ős fának) szedett pu’er tea ára 1000-2 millió yuan (USD 157-313.000, azaz 51.000 és 100.000.000 Ft ) közé bárhova eshet. A Pu’er egekig emelkedő ára a gazdagságnál többet adott ennek a valaha szegény határvidéknek:  gyökeresen megváltoztatta a Bulang közösségek társadalmi szerkezetét is.

„Amikor a falunkban a tea ára 2003-ban kilogrammonként kevesebb mint 15 yuanról 100 yuanra ugrott, úgy éreztem, hogy ez azért már túlzás – mondta nekem egy interjú során Xiang egy ötvenes éveiben járó Bulang ember.  Életemben először gazdagnak éreztem magam. „Abban az évben három motorbiciklit vettem a gyerekeimnek, köztük egyet a legkisebb lányomnak is, aki nem is tudott motorozni.”

 Yunnan déli csücskén Xishuangbanna Dai autonóm prefektúrában járunk. Más, itteni falvakhoz hasonlóan Xiang faluja, Manban is példátlan gazdasági növekedést élt át az elmúlt két évtizedben.  2015 végén még mindig Manba az egyik legnehezebben elérhető település a régióban. Amikor először látogattam oda, 2012-ben egy hegyomlás miatt, ami elvágta a falut a külvilágtól, két hónapra a faluban ragadtam.

   Ugyanakkor a tény, hogy a falu nehezen elérhető hegyvidéki területen feszik, paradox módon a egyben szerencséjének a forrása is. 1950-80 között a yunnani tartományi kormányzat úgy igyekezett modernizálni a vidék tea termesztését, hogy a régi stílusú tea kerteket újfajta, teraszos művelésű teakertekké kívánta alakítani. A síkságon élő Dai etnikai kisebbség a teafákat a kormány által népszerűsített, jóval magasabb hozamú fajtákra cserélte le. A hegyvidék törzsei, köztük a bulangok ezzel szemben inkább klasszikus erdőégetéssel, irtással vettek művelésbe új területeket. A régi ültetvényeket ugyan elhagyták, de nem vágták ki a teafákat.

Egy kisfiú játszik egy ősi teafán manban falu határában Yunnan 2015                                     Ma Zhen fotója

Az új, nagyobb hozamú ültetvények ígérete és a spekuláció a pu’er teába fektetett túlzott  várakozással egyfajta Pu’er buborék kialakulásához vezettek, az öreg fák piaca ekkor még észrevehetetlenül kicsi volt. Az öreg fákról szedett tea lényegében értéktelennek számított az 1990-es évek vége előtt, 1 yuannál is kevesebbet adtak érte kilogrammonként – mondja Bu egy kb. 80 éves Bulang ember. „Akkoriban az állami tea vállalatok a kislevelű és fiatal rügyű teák könnyed, világos öntetét részesítették előnyben. A mi teánkat úgy hívták, „öreg-durva tea (lao cu cha)” és a tea létező legalacsonyabb minőségi fokozatánál is gyengébbnek számított. Egyenesen úgy hívták: „fokozat nélküli tea (jiwai cha).”

2007-ben a Pu’er buborék kipukkadt és ezután minden megváltozott. A válságot túlélő kis-közepes cégek ekkor kezdték el az öreg fákról szedett teát megismertetni és megszerettetni, hogy új, friss szellemmel léphessenek be a még mindig virágzó tea piacra. Az eladdig értéktelen ősfás Pu’er egy csapásra keresett cikké vált. Tea szakértők, kereskedők, és a középosztálybeli fogyasztók mind az ősfás pu’er ízéről és előnyös tulajdonságairól beszéltek, a termesztési módszereket ismertették és népszerűsítették, és a dicsőséges múltat idézték fel, amikor a préselt tea még kizárólagos császári hódolati teának számított.

 A Manba faluban szedett ősfás tea ára 2005 és 2007 között megtriplázódott, 2014-ben pedig már a 2005-ös érték tízszeresén adták tovább. Időközben a falu egy átlagos háztartásának bevétele a 2000-ben még kevesebb, mint 2000 yuanról 2019-re 100.000 yuanra nőtt, ami egyben az átlagos yunnani vidék átlag tízszerese volt.

Úgy tűnik, hogy Pa Ai Leng próféciája beigazolódott.  Csakhogy az égi áldás nem mindenhova egyformán jutott.

 

Az öreg teafákról szedett teák piaca olyan mértékben nőtt, ami addig elképzelhetetlen módon borította fel a jövedelmi viszonyokat. A Manban faluban termelt tavaszi szedésű öreg fás tea ára 2016-21 között 1000 yuan/kg volt; ez hozzávetőlegesen ötszöröse volt a teraszon termelt ültetvényes tea árának. Mindez olyan helyzetet teremtett, hogy azok, akik lényegében értéktelen teafás területeteket örököltek, hirtelen sokkal gazdagabbak lettek, mint azok a földművesek, akik fáradságot nem kímélve pénzt, munkát, időt fektettek abba, hogy magasabb hozamú, új, teraszos teaültetvényeket hozzanak létre.

Manba falu, Yunnan  2015   Ma Zhen fotója

Take Bing egy harmincas évei közepén járó Bulang ember például így mesél erről: Amikor a családunk, felnőve szétszéledt a kilencvenes évek közepén, a fiatalabb bácsikám a nagyapjától megörökölte annak összes idős teafáját és azt mondta nekem. „Látod, apám nem akarta ezeket a teafákat, mert szerinte teljesen értéktelenek, ezt hagyta rám.” Most a bácsikám csak egy  tavaszi szezonban 100.000 yuant keres (kb. öt és fél millió forint 2022), míg én a felét sem tudom összeszedni egész évben.

Bing helyzete nem kevés feszültséget okoz a családban és így van ez sok más, környékbeli kis teafalu  családjában is. Bár a közvetlen családtagok az adott pillanatban örültek a történteknek, hiszen a teafák öröksége égi mannaként hullott a bácsika családjának ölébe, de Bing, a család másik fele, akármennyire is keményen dolgozik, sosem fog tudni versenyezni. „Az olyanok, mint én, akiknek nincsenek öreg teafáik, kénytelenek a teraszos teaművelést folytatni. Akárhogy is nézzük, még egy hold teraszos tea termése sem ér annyit, mint egyetlen öreg teafáé.

Az egyes falvak közötti társadalmi-gazdasági különbség még nyilvánvalóbb. 2003-ban egy kormányzati fejlesztés részeként kisebb etnikai csoportokat telepítettek át a hátrányos helyzetű hegyi régiókból.  Manban falu lakosainak fele is csatlakozott a hegyek előtti síkságra költöző csoportba, ahol új telepet és falut építettek nekik. Az új falu lakóinak könnyebb közlekedést, a külvilághoz való a külvilághoz való jobb kapcsolódát ígértek, de épp az átköltözés utáni években pukkadt ki a pu’er lufi és kezdett emelkedni a gu shu teák ára. Az új faluban termelt teájuk értéke ma tizenkétszer kevesebbet ér, mint a régi faluban termelt tea és az átköltözött lakosok közül sokan bérmunkában, teaszedőként kénytelenek visszatérni a régi faluban maradt rokonaikhoz.

„2007 előtt egyetlen lány sem akart volna a régi faluból származó fiúhoz feleségül menni. Most ott tartunk, hogy azért versenyzünk, hogy xiagongok (segédmunkások) lehessünk náluk” – tréfálkozik Ban, egy fiatal férfi, akinek családja az új faluba települt át. Ban nincs ezzel egyedül. A kormányzat rendeleteinek engedelmeskedve sokan települtek át önként abban a reményben, hogy ott majd saját erőből sokkal jobban élhetnek majd, miközben az engedetlenek, akik a régi faluban maradtak úgyszólván egyetlen csodás éjszaka leforgása alatt meggazdagodtak. 

A gazdagok és szegények közötti különbség egyre csak nő, és azok, akik nem voltak olyan szerencsések, hogy részesüljenek a teafák adta gazdagság áldásából, most megpróbálják tartani a lépést a szomszédjaikkal. Sokan, új, ígéretesnek tűnő üzletbe fogtak, makadám dió, vagy kasszava termesztéssel kísérleteztek, de a marketing és a szakértelem hiánya a legtöbb esetben bukáshoz vezetett.

 A győztesek sem ülhetnek a babérjaikon, nekik is van miért aggódniuk. A pu’er árának emelkedése miatt a legtöbb család minden más mezőgazdasági tevékenységgel felhagyott, ez pedig egyetlen növény termésének változásától és a piac esetleges kilengéseitől teszi őket kiszolgáltatottá.

Nő mao chát válogat Yunnanban 2015      Ma Zhen fotója

Tavaly tavasszal egy bulang törzshoz tartozó barátom mesélte nekem, hogy arról olvasott egy cikket, hogy 10 kilogrammnyi friss, egy különösen nagy becsben tartott ősfáról szedett tealevelet  (ami kész teaként mintegy 2,5 kg szárított tealevélnek felel meg) 10,68 millió yuanért (55 millió forint) adtak el egy aukción.*

„Olyan ez, mint egy mese, de azért elég félelmetes” – mondta. „Nem rettenetes, hogy hirtelenjében, egyetlen fáról ennyi pénzhez jusson valaki?”

A pu’er piac – Pa Ai Leng ajándéka az embereknek – tényleg mesebelinek tűnik. Mindemellett egy olyan folyamatra figyelmeztet minket, ami mindannyiunknak ismerős Kínából és a világ bármelyik tájáról.  Amikor közönséges használati, vagy fogyasztási cikkeket fetisizálnak, azok értékét már nem érthetjük meg pusztán a közgazdaság elvei, vagy szabályai alapján.

A Bulang embereknek, a pu’er teáról szóló legenda, amit saját maguk között mesélnek, nemcsak egy történet, így, vagy úgy,  a modern teakereskedelem komplex, és időnként sötéten ironikus valóságát tükrözi.

 

---

A cikk  a Sixth Tone, a kortárs Kínát bemutató magazin oldalain jelent meg. A cikket a szerző és a folyóirat engedélyével közöljük, amit ezúton is köszönünk.

*Az ominózus aukció a lincangi Fengqing 3200 éves tea király fa szedésének jogáról szólt.

 

A cikk írója Ma Zhen antropológus Ph.D. hölgy a Minzu Egyetemről. Dokumentum filmrendezőként filmeket készít a tea kultúráról és a Theravada Buddhizmusról.

Szerkesztők: Cai Yiwen és Kilian O’Donnell; portré: Wang Zhenhao.

 

(címlapkép: Teasütés Yunnanban  2015. Ma Zhen fotója)